Van egy férfitípus, akit csak éticsigának hívok.

Ház nélkül, natúrban nyomja. A szomszédom Csiga Gyula. Személyesen.

Odaköltözött. Közvetlen mellém. Locsolom a virágot a gangon. Akkor jön ki. Ritchtig. Naná.

Émelyítően kedves. Köszön, érdeklődik. A mosoly nem olvad le. Az permanens. Én is veszem a lapot. Komótosan. Figyelem beszívott-e, vagy mi van? De nem. A pupilla reagál a tavaszi napfényre. Csak smúzol. Na, jó én is, persze, persze (Jól van már, menj a picsába, baszdmeg.Kurvára nincs ehhez kedvem!)

Legközelebb este nyolckor csengetnek. Laza mackóban vagyok, ma nem várok vendéget. Épp a joghurtot nyalom. Kinyitom. Gyula az ajtóban. Kezében két pohár gőzölgő kakaó.

 Lesek. Ez mi?

Mosoly, az fülig ér. Bejönne. De ugye nem zavar.  (De baszdmeg zavarsz! Nem látod? Mit akarsz?!)

Bejöhet. Ülünk. Heherészek. Iszom a gejl kakaót. Reménykedem, hogy nem rejszolt bele. Látom a szemén, hogy dugna. Én nem. Akkor inkább az Orsolya-rend. Egyértelműen. Cickányfeje van. Nem bírom a cickányfejűeket. Főleg ha beszíva folyton vigyorognak, és túlcukrozott kakaót vedelnek. Nézem az ajtót, jó lenne, ha most mégis vendég jönne. Nem jön. Telik az este. Végre lelép. Ma nem lesz szopás. Vagy neki mégis.

Máskor bonbont hoz. Csak úgy. Mer' rám gondolt. (Baszki, ki ad manapság egy nőnek bonbont?! Istenem, hátha mégis buzi!)

Sajnos nem. Vár valamit érte. Még mindig nem nyert. De veszek én is neki valami szart. Ami szembe jön. Érzem, hogy ezzel belelovalom. Udvariatlanság lenne, nem viszonozni a gesztust - mondja anyám. (Arzénos rétest a torkára, hadd hörögjön,  miközben a nyála a hatcentis faszára folyik!)

Köszöni az ajándékot. Reménykedik. Mosoly most is levakarhatatlan, bárgyú. 

Legközelebb megint csenget. Nem nyitok ajtót. Nem vagyok itthon. Utálom a kakaót! (Hugyozz be a küszöbön, te barom!)

Másnap egy nő sikoltozik nála. A falon át tisztán hallom.

Veszek egy doboz kakós kekszet, és gejl nesquiket szürcsölgetve, együltő helyemben befalom.