Marják egymást. Mint a felheccelt kutyák az illegális viadalon.
(Hörgés gyomorból. Fröcsögő vércseppek. Az adrenalin Patriot rakétaként süvít. Bemér. Kicentiz. Becsapódik. Cafatokban az emberi, málló hús. Csontmorzsalék. Emberpempő. Életmassza. Halállal fűszerezve.)
Éppen válnak. Osztozkodnak. Levélben kezdték, mert a "nem szólok hozzád"- című, óvoda középső csoportjában népszerű játékot játsszák. Tombol a dackorszak.
Ezt megunva, meg a hatvan oldalas leveleket, most mégis személyes tárgyalásra vetemedik a dicső sereg. Vérben forgó szemmel hányják egymásra verbális vasvillákkal a legdurvább, válogatott sértéseket - miközben a közös vagyontárgyakon alkudoznak. Fröcsög a nyál. Miniatűr pocsolyákat képez körülöttük. Ezertó-vidéke. A város közepén. Dupla kiadásban.
A párnaciha, és a két darab dunyha jelenleg előnyerő pozícióban van. Valamiért rendkívül népszerű. Mindkét fél azt, és csak azt akarja. De azt mindenképpen. Bármi áron. És a másiké nem lehet. Az kizárt. Gyanítom, a nemzet titkos aranytartaléka van belevarrva, esetleg a Romanovok teljes családi ékszerkollekciója, amit Anasztázia cárkisasszony zálogba hagyott itt legendás, sosem bizonyított menekülése közepette, egy tál meleg jókai bablevesért cserébe. Van azonban egy titkos favorit, valami, ami ezt a két rendkívüli becsű tárgyat egy pillanatra elhomályosítja, és fordulattal kecsegtet.
A csorba, fületlen kávéskészlet.
Fölhorgadnak az indulatok. Hangerő csutkára. Mantra a wurlitzeren végtelenítve.
(Először a Dragunov mesterlövész puska mellett teszem le a voksom.
De az csak egyes lövésekre alkalmas. Így lassabban végzünk. És ilyen közelről felesleges is lenne bevetni.
AK47. Kalasnyikov-gépkarabély. Nagy ütőerő - a 10 centis betonfalat is átüti. Kézitusára is alkalmas. Sorozatlövő. Gyors, tiszta munka.
Az őrjöngő ugatás abbamarad. Megtelepszik a csend. Csak a porszemek szálldosnak, mint eltévedt, ünneplőbe öltözött erdei tündérek a szobában. Ezernyi mikroorganizmus. Életpernye az orrfacsaró halálbűzben. Döglött, puffadásnak indult állattetemek között táncolnak. Különös ritmusú, csak általuk hallott zenére. Hajlékony testük tünékeny ábránd. Játékos prizma. Egy miniatűr kaleidoszkóp. Veri a fényt, mint bőrszíjból font ostor, szétcsapja ezerfelé a térben. Mindenhová beférkőzik. Az arcomon érzem a sorozatos tűszúrásszerű ütéseket. A százezernyi lövedék puha, vakolatszerű maszkot épít, ahogyan rétegesen rakódik. Csak rakódik. Rakódik.)
Lassan leteszem a puskát az asztalra. Párnaciha és kávéskészlet ezer darabban körülöttem. Eklektikus csendélet. Tárlatvezetés indul.
Íme hát. Az Ember.
Utolsó hozzászólások