A véleménnyilvánítás-szabadságát hívják így. Dögunalmas terminus technikus.

Nem-nem, a családhoz nincs köze. Nem.

Vagy várjál csak! Mégis. Talán. Lehet.

Szemtelen otthon a gyermeked. Pofátlan. Tudod, kamasz. Kritikusi vénája ilyenkor az egekben. Mindent, de mindent észrevesz. Azt sajnos ki is mondja. Ami csak feltűnt neki. Bele a szemedbe mondja. Nem teketóriázik. Mondja. Felesel. Szájal:

Hé te felnőtt te! Te nagyon következetlen vagy! Igazságtalan is. Közhelyeket mondasz. Semmit nem tudsz a világról, a fiatalokról, az életről. Maradi vagy. Nincs humorod se. Önirónia meg aztán a kanyarban sem figyel. Az már level 2.0. fokozat. Honnan is lenne neked? Merev vagy. Tekintélyelvű. Ez pedig nevetséges. Röhejes, érted? A szabályaid igazságtalanok, és átgondolatlanok. A másikat akarod vele csak szívatni. Csak azért vannak. Ez nagyon méltatlan. Szemét vagy. Elferdíted szándékosan a valóságot. Kiforgatod a szavakat. Hazudsz.

TE hazudsz!

HAZUG VAGY. ALJAS. UTÁLLAK.

(Na, most kéne agyonütni. Addig rugdosni amíg mozog. A fején a hajat felgyújtani. A szemét a kisollóval kivájni. Mind a kettőt. A fogát kalapáccsal kiverni. Harapófogóval a nyelvét tépni. Minden csontját porhanyósra aprítani. Savval finomítani rajta, beáztatva. Megforgatni forró zsírban. Elásni élve, egy zacskóval a fején. Ugrálni a sírján napnyugtáig...)

Mosolyogsz.

Anyajog.