Legenda. Róla ódákat zengenek. Hívei száma a tenger egy-egy cseppje. Egy aranycsináló. A Páholy Nagymestere.

Felcsigáz. Látnod kell. Készülsz. Ruha. Ünneplős cipő. Mosdás is van. (Nem úgy megy az, hogy büdösen, retkes nyakkal vizitelsz.)

Torkodban a szíved. Most meglátod. Most kiderül. Most élmény lesz. Nem akármilyen. Ezért édemes volt. Igen. Ezért a születés végre értelmet nyer. Pisilned kell. Legyintesz. Csak az idegességtől van. Majd elmúlik. Egyik lábadról a másikra állsz. Idétlenül pislogsz. Morzsolgatsz egy papírzsepit. Száraz a szád. A nyelved. Feltapad a szájpadlásra. Nyelni próbálsz. Nem megy. Megint. Nem megy. Na még egyszer.

Gyakorolsz. Hogyan dicsérd. Ne legyen feltűnő. Frappánsan. Könnyedén. Hányavetin. Őszintének tűnőn. Mert az leszel. Igen. Kicsit elfogódottan... Nem. Azt nem. Azért...

Odamégy. Nézed. Boldog emberek. Ez óriási lehet. Fenomenális. Lelkesednek. Felsőfokon. Szuperlatívuszban.  

Átragad rád. Teljesen. (Na, most kéne éééénekelni egyet, mert a kis madarak csivitelnek, és az ééééélet szhhéééép, igeeen!)

Aztán nem olvasod végig.

Érdektelen. Sótlan. Arctalan.

Untat.

A herceg meztelen.