Nincs kedvem a műlazuláshoz.

Valahonnan a Mecseki-szénbányából kaparom össze magam estére. Tűrhető bohócsmink - álcának. Flitteres felső - legalább valami csillogjon. A mosolyom helyett.

Vérfarkas-fílingben rongyolok be, harmadmagammal a legközelebbi akolba. Amit szórakozó-műintézménynek hívnak.

A bárpultnál egy rakás fonnyadt muskátli, akit legalább két hónapja nem locsoltak.

Nők, akinek az enerváltság szikes talajjá gyalulta az arcát. Férfiak, akiknek a pinafixációtól már keskeny habcsík folydogál minden testnyílásán.

Az egyikük pult elejénél téblábol. Középmagas. Haja homloknál és fejtetőn ritkul. Magassarkúmban tűrhetően le tudnám enni a kását a kivilágló fejbőréről. Kissé fölétornyosulok. Dülledt, sötét szemek. Régimódi ing, nyaknál kicsit eláll. Farmerján még látszik az él. Amit anyu belevasalt. Hasban enyhe domborúság, amit feszes tartással palástol. Bőre fakó, jól borotvált, sápadt mosogatólészín.

Álló este fixíroz. Úgy teszek, mintha nem látnám.

Harákol. Torkát élezgeti. Ideges. Néha a haját igazgatja. Vércseként oda-oda les.

 

Aztán végre rászánja magát.

 

Küld egy italt. Véresmarist. Felröhögök. Persze diszkréten. (Apám! Van aki még manapság ilyet iszik?!)

Odasomfordál. Jópofizik. Valahol egészen aranyos. Bár jópofának azért nem mondanám.

Veszem a lapot. Táncolni akar. (Megindít ez a régimódiság.) Lötyög a zenére, és látom, hogy unja. Társalogni is próbál. (Mért nem mindjárt enni?!) Magamat jobban sajnálom, mint őt. Pedig őt is épp' eléggé.

Már akkor tudom, hogy nem kéne belemenni. Elmenni vele. A klozettig sem. Nemhogy "bélyegeket nézni". Nagylány vagyok. Így összeszorított foggal viselem a hirtelen felindulás minden következményét.

A szocreál bútorokkal szedett-vetetten belakott szobát. A barna, kárómintás zokniját, amit csak figyelmeztetésre vesz le. A kínlódást, ami egy abszurd-komédiában tűrhető lenne, de szexuális-aktusnak Mikroszkóp-színpad utánérzés. Mocskosul devalváló. Rosszul fényképezett film.

Végig fentről, ferde szögből látom magamat. Kívülállóként szemlélődöm.

Olyan "reszketős" tompora van. - Állapítom meg a plafonon ülve, ahonnan lekövetem az eseményeket. "Fickándozós". Ezen egy darabig elmerengek.

 

Mindketten színleljük az orgazmust. Ő erőltetettebben. Nincs gyakorlata benne. Amíg taxit hív nem néz a szemembe.

 

A hátsó ülésen összehúzom magam. Embrióméretre. A szemem – mint valami ócska kandi kamera - még mindig a plafonján maradt. Onnan pásztázom. Körbe-körbe.

 

Látom, ahogy a fürdőszobába vánszorog. A zuhany alatt sikálja a bőrét. Hosszan és akkurátusan. Mígcsak zsenge, ropogós malacszínben nem játszik. Ekkor gép elé ül, és lassan, pötyögve nekrológot fogalmaz. Rólam.