Rosszul kasírozott vászon. Amit életnek hívok. Naív festmény. Befejezetlen, de már most látszik, hogy pacsmagolva van.

 A birkáktól rosszul vagyok. A szárnyaló ló - szőketündérrel émelyít. A költő a múzsájával meg fáraszt, főleg, mert a múzsa egy százkilós, emberborcsa-arcú,  öregedő Csinszka.

Eladhatatlan, dilletáns munka.  Eltúlzott, harsány színek. Gyakorlatlan ecsetkezelés. Műgondosság. Giccs.

Sunyi Jenő a ravaszdi róka címpszerepében, az egyik tájképen. Két szivárvány közt egy álrealizmussal spékelt Dragay-parafázis. Hagymázos szüreálom.

Jenő nyóckeres piti maffiózó. Uzsorás.  Ízig-vérig szociopata. A lelkiismeret a hiányzó láncsszem. Mi az? - kérdezné sötétkék, ártatlan szemekkel. Egyébként is a csillagszemű juhász prototípusa. Népmesei. Hozzá járnak a matyótköpő galambok a receptért.

Karcsú termet. Kifinomult ízlés. Régiségkereskedő ősök. Polgári miliőből egyenes út visz a Diószeghy Sámuel utcába. Onnan meg tízéves bérlettel a Venyige fegyházba. Ezt hívják predesztinációnak. Kálvin sírna a szemléltető ábráért.

Jenő barátkozik. Kellemes társalgó. Ezt a gyermekszobájából hozza.

 Naponta megjelenik, amikor üzleti ügyei engedik. Beugrott csak.  Erre járt - mondja kedves, lefegyverző mosollyal. Leheveredik a nyakig macskaszőrös kanapéra, és úgy tesz, mintha ezt nem venné észre. Mintha semmi nem tűnne fel neki. Csevegni jött. Nálam lazít. Az UNESCO sírna egy ilyen nagykövetért. Merő baráti szándék.  Csivitel. Majd felpattan - na jó mennie kell. Indulna. És huss! Már nyoma sincs.

Jenő alattomos. Ezt meg az üzleti életéből hozza.

Néha sebesek kézfején az ujjcsontok. Arról nem beszél. Nem beszél a feleségéről. A kétéves gyerekéről. A volt nejéről. A volt gyerekéről, akit néha látogat. De már lecserélte őket. Így ritkán. Hét évente lecseréli a teljes ruhatárat. Az autót. A lakást. Az üzleti kört. A nejt. Meg a porontyot.

Jenő sokáig húzza. Majd két hónapig. Naponta ott van. Barátságból. Mert haverság van. Spannolunk. Drusba-fíling lengi át a teret, mikroporként telepszik meg a bútorokon. Letörölhetetlen. 

Még a könyköm sem fogja meg közben. Udvarias gesztusból. Nemhogy a kezem.

 Elbizonytalanodom.

Jenő tényleg csak a bizalmas fráterem akar lenni. A barátság szép dolog. Förtelem mikre gondolok! Förtelem. Arcomba a marék kavicsot magam vetem. 

Jenő nem szeret beszélni a családjáról. Hát Istenem!- Igaz, úgy tudja, hogy én nem tudom.

Egyik nap a macskaszőrtől borított kanapén furcsán méreget. Aztán nincs átmenet. Jenő vetődik. Mire ocsúdom, rám tapadt. Ellenkezem. Nem hatja meg. Határozottan tudok ellenkezni. Az sem.

Ütök. Visszaüt. Ezen kicsit elképedek. Ezt bíztatásnak veszi. Értékeli, hogy jobb belátásra tértem.

Pauzázzuk a filmet. Kívülről látom magamat. Kimerevített képkockán éppen erőszakolnak. Az én országos spanom. Kis Vuk. (Tudtam! Tudtam, hogy igazából Karak is egy vén geci pederaszta, a Tás meg bekaphatja!)

Lelököm magamról. Ez őt képeszti el. Bokáig megdöbben. Aztán látom, hogy akkor most megsértődött. Erősen. Prüszköl. Pfujol. Látványosan a macskaszőröket szedegeti.

Megjegyzést teszek. Azért ezt nem vártam volna. Ezt hívják kerozinnak. A gyújtósra. Ma már nem fogunk fázni.

-Mégis mit hittél, miért fürdök meg naponta a macskaszőrben büdös kurva?! - kérdi, és egy utolsót köpve, undorodva belerúg a macskába, majd az előkapott pillangókést visszalökve a zsebébe, megbántott arccal elviharzik.

Nincs mese. Kár belém a penge.